Pangea

Minden, ami földtudomány

Szétszakított Szilézia

2014. május 25. 16:32 - Tranquillius

OBERSCHLESIEN.jpgEgy családi albumban talált német irredenta bélyegsorozat apropóján bejegyzés-sorozat indult a Pangea blogon. Azt ugyanis minden kisdiák fejből fújja mit vesztett Magyarország a Párizs környéki békében, ez azonban korántsem befolyásolta olyan mértékben és irányban a világtörténelmet, mint a német területveszteségek. Pedig Németország első világháború utáni területi veszteségei korántsem voltak akkorák mint Magyarországé, vagy Törökországé. Gyarmataitól ugyan megfosztották - ez összesen több mint 4 millió négyzetkilométert jelentett - de az anyaország csak 13%-ot vesztett az összes területéből. Ezek a területvesztések azonban kevés kivételtől eltekintve igen megalázó módon zajlottak.

A semleges Dánia által megszerzett területek után következett az apró, még járásnak sem nevezhető Hultschini földek sorsa Felső-Sziléziából. Egy rövid, témánkat csak részben érintő eszperantó kitérő után következzen egy újabb népszavazásra bocsátott terület,  Felső-Szilézia.  

oberschl.jpgKereszt és gyárkémény: Felső-Szilézia (forrás)

Szilézia a történelem során volt már lengyel, cseh, magyar, Habsburg, porosz, majd német uralom alatt. A lengyel uralmat 1368-ban váltotta végleg fel a cseh, majd miután 1526-ban Habsburg Ferdinánd lett Csehország királya a tartomány sorsa Ausztriához kötődött. Mária Terézia megkoronázása után a poroszok megszállták Sziléziát, melyből a hétéves háború (1756-1763) befejezése után csupán a Troppaui- és Tescheni-Szilézia maradt osztrák kézen. A Szilézia név kapcsán kialakult vita csupán egyik aspektusa volt a terület 1919-1970 között vitatott hovatartozásának. A szláv álláspont szerint az itt élő szláv, a német álláspont szerint az itt élő germán törzs nevéről kapta nevét a tartomány. Mindenesetre tény, hogy a tatár invázió után indult meg a tömegesebb német beáramlás, miután a német-cseh-lengyel seregek (Alsó-)Sziléziában, Legnica/Liegnitz mellett katasztrofális vereséget szenvedtek. Az akkor még lengyel fennhatóság alatt álló területen a mongolok hatalmas területeket változtattak néptelen pusztasággá.

1919-ben, - amikor felvesszük az események fonalát - a Német Császárság megszűnésének idején a birodalom határain belül körülbelül 3 millió lengyel élt. Kelet- és Nyugat- Poroszországban, Posen és Szilézia tartományokban. Felső-Sziléziában a XX. század kezdetére a lengyel népesség a német bevándorlás és az asszimiláció következtében a tartomány délkeleti csücskére szorult vissza. Ennek ellenére a legutolsó, 1910-es népszámláláson még mindig 53%-os többség jelölte be a lengyelt anyanyelvként és sokan kétnyelvűként (lengyel-német) határozták meg magukat.

Oberschlesien-Karte_1905.pngFelső-Szilézia (Regierungsbezirk Oppeln) 1905-ben (forrás: wikipédia)

Miután 1918 őszén előállt az a sajátos állapot, hogy Lengyelország felosztásában résztvevő mindhárom hatalom vereséget szenvedett, a lengyelek igyekeztek minél jobban a maguk javára fordítani a helyzetet. A lengyel területi igényeket különösen a francia kormány támogatta, akik Németország meggyengítésében látták hazájuk fő külpolitikai célját. Ennek érdekében hajlandóak voltak Lengyelországnak adni a Ruhr-vidék után második legnagyobb német iparvidéket, Felső-Sziléziát. A békeszerződés előzetes tervében ez az álláspont szerepelt, melyet azonban az erős német tiltakozás miatt később megváltoztattak. A tárgyalások ideje alatt a lengyelek sem tétlenkedtek, kihasználva a kaotikus német belpolitikai helyzetet szabadcsapataikkal beszivárogtak Sziléziába, hogy a békeszerződés megkötésének időpontjában már kész tények elé (ún. fait accompli) állíthassák Németországot. Az általuk szított három felkelés közül kettő inkább spontán volt és többnyire erőszakos német lépésekre adott válasznak tekinthetők. A lengyel fegyveresek ellen helyi német milíciák szerveződtek és kiszolgált frontkatonákból álló szabadcsapatok érkeztek Németország más területeiről. Német részről a hírhedt Freikorps volt felelős a legtöbb atrocitásért, bár a nekik tulajdonított kegyetlenségek javarészt utólagos kitalációk voltak. A háborús helyzet és a békeszerződés értelmében antant csapatok érkeztek a térségbe Henri Le Rond irányítása alatt. Az amerikaiak és japánok egyáltalán nem vettek részt a misszióban, melyben 11000 francia katona mellett 2000 olasz szolgált, brit ekkor még egy sem. Ezek egyfelől nem voltak elegendőek a rend fenntartásához, másrészt erősen megosztottak voltak. A kontingens túlnyomó többségét alkotó franciák a lengyeleknek kedveztek, a '21 januárjában beérkező brit csapatok és az olaszok inkább a németeknek.

Sprachen_Deutsches_Reich_1900_2.pngKelet-Németország etnikai térképe, az elcsatolt területekkel (forrás: wikipédia)

Az nem volt kérdés, hogy a XVIII. század végi felosztásokkal Németországhoz kerülő lengyel területek (Posen/Poznan és Nyugat-Poroszország egyes részei az ún. Lengyel korridorral) automatikusan, azaz népszavazás nélkül visszatérnek az újjászülető lengyel államhoz. A versailles-i békeszerződés ezen felül - engedve a német és brit (elsősorban Lloyd George) - törekvéseknek előírta, hogy népszavazást kell kiírni Felső-Szilézia és Kelet-Poroszország déli részének hovatartozásáról. A versailles-i békeszerződés értelmében megtartandó felső-sziléziai népszavazást a Németországnak kedvező kelet-poroszországi szavazás utáni időpontra, 1921. március 20-ára tűzték ki az antanthatalmak.

silesia_1910.jpgFelső-Szilézia iparvidéke (forrás)

Németország és Lengyelország is hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy megtartsa, ill. megszerezze a területet. Szilézia bányáiból származott a német feketeszén negyede, a cink 78%- a és az ólomérc harmada. Az itt bányászott vasércre, rézércre hatalmas nehézipari komplexumok épültek, melyek a Gleiwitz (Gliwice), Tarnowitz (Tarnowskie Góry) és Kattowitz (Katowice) háromszögön belül helyezkedtek el. A lengyel munkásság sztrájkokkal, a német polgárság fegyveres ellenállással próbálta érvényesíteni az érdekeit, miközben mindkét fél élt a korabeli modern propaganda-eszközökkel. 1919-ben a német szociáldemokraták propagandája még az ipari munkásság közti szolidaritásra épített, ezt a terepet később kénytelenek voltak átengedni a katolikus Centrum-pártnak, akik a vallási vonalon tervezték meggyőzni a helyieket. A katolikus németek és katolikus lengyelek párharcában a Vatikán sem maradhatott semleges. A helyzetet bonyolította, hogy e felsőpapság német nemzetiségű volt, míg az alsópapság inkább a lengyelekhez húzott. Mind a lengyelek, mind pedig a németek komoly lobbitevékenységet fejtettek ki Rómában, de egyikük sem tudott a másik fölé kerekedni.

A propagandának voltak kevésbé látványos részei, pl. a lengyel bankok szinte kamat nélkül kínáltak kölcsönöket a felső-sziléziaiak részére, miután a szerződés értelmében 1920. februárjában az antant vette át a közigazgatást a németektől. Németország elsősorban a jobb gazdasági lehetőségekkel próbálta maradásra bírni a helyieket, élelmiszerszállítmányokat küldtek, igyekeztek felhívni a figyelmet a lengyel és német bérek, nyugdíjak közti különbségekre. E csendes háború leglátványosabb frontja a házak falain zajlott plakátok formájában. Voltak lengyel nyelvű német-párti és német nyelvű lengyel-párti plakátok, voltak amelyek az érzelmekre hatottak, mások az emberek pénztárcájában keresték a lojalitást. Ezek a plakátok alkalmazkodtak a háború-közeli helyzethez, képi világuk sokkal durvább volt, mint például a schleswigi népszavazásnál.   

 387px-Plakat_plebiscyt.jpgSzavazz Lengyelországra és szabad leszel!

 

Plebiscyt_plakat2.jpgÉdesanyám, emlékszel rám?

 

5048752_1_l.jpgVigyázz sziléziai! A jóléted halála közeleg!

 

www_sbc_org_pl_63.jpegA keresztes vitéz a porban hever, ne hagyd, hogy felkeljen!

 

OsAbstimmungsplakat1921.jpgNémetország a közös hazánk. Felső-sziléziai, válaszd Szilézia egységét!

 

obers_plakat2.jpg130 Milliárd Złoty jóvátétel

A népszavazásra bocsátott terület tulajdonképpen nem esett egybe Felső-Szilézia, azaz Regierungsbezirk Oppeln területével. Voltak ugyan tervek, hogy a schleswigi népszavazáshoz hasonlóan több zónát hozzanak létre, de ezt végül elvetették. Az 1919-es előzetes béketervek szerint automatikusan Lengyelországnak ítélt területet bocsátották népszavazásra, egy fél járás kivételével Ez a terület volt Hultschin. A ratibori járás déli részén számottevő morva lakosság élt, melyet Csehszlovákia 1920. február 4-én megszállt, egy helyi népszavazás ellenére, ahol 93,7 % szavazott Németország mellett. A helyi morvák a Deutschland, Deutschland über allest énekelték a "felszabadító" cseh hadseregnek és ez a figyelemreméltó momentum intő jel lehetett volna a Felső-Sziléziai népszavazást kezdeményező hatalmak számára.

Akik, úgy tűnt mindent az utolsó négyzetméterig kidekáztak. A szavazásra bocsátott terület nyugati határát úgy húzták meg, mint Lengyelország leendő nyugati határát. Felső-Szilézia három túlnyomóan németek lakta járása, Neisse, Grottkau, Falkenberg, valamint Neustadt an der Oder nyugati része megmaradt Németországnak. Hozzávették viszont Közép-Szilézia Namslau járásának keleti részét, ahol lengyelek éltek. Az így meghúzott határokon belül a lengyel, ill. lengyelnek számolt kétnyelvűek abszolút többséget képeztek a 34% némettel szemben. Minden adott volt tehát, hogy a teljes Felső-Sziléziai iparvidék Lengyelország mellett dönthessen, kivéve egyvalamit: magát a szavazatokat.

A lengyel fél automatikusnak vélte, hogy a lengyelek Lengyelország mellett fognak szavazni, sőt abban is bízott, hogy a sziléziai német római katolikusok is átszavazhatnak. Németország esélyeit erősítette, hogy sikerült brit támogatással elérniük, hogy a máshol élő sziléziaiak is szavazhassanak. A Ruhr-vidéken dolgozó  lengyel származású, de "germanizált" vendégmunkások szó szerint tömött vonatokon indultak haza. Szinte minden állomásnál rezesbanda húzta nekik, miközben a helyi asszonyok élelmiszerrel látták el őket, nehogy elfedjék hová is kell húzni az ikszet. Budapestről 173 sziléziai származású indult haza a népszavazásra.

Aztán a szavazatok összeszámolása után kiderült, hogy a remekül előkészített népszavazás nem váltotta be a hozzáfűzött lengyel reményeket.

Granice_1921_slask_2.pngA lengyel határ kialakítása Felső-Sziléziában: bíbor szaggatott vonal: Percival vonal: Lengyelországhoz csatolandó az antant javaslata alapján. Lila szaggatott vonal: Korfanty-vonal 1920.03.20 népszavazás utáni Lengyel követelés, Zöld folytonos: Tűzszüneti határ 1921.05.10., Kék sávozás: Azok a területek, ahol a többség a Lengyelországhoz való csatlakozás mellett szavazott, világos szaggatott: Békekonferencia által meghatározott határvonal. Piros szaggatott: népszavazásra bocsátott terület határa. (J. J. Tazbir Wielki Atlas Historyczny, Demart, Warszawa, 2008.)

A meglepően békés légkörben lezajlott szavazás egészen váratlanul Németország fölényével és győzelmével zárult. 59,61% szavazott a maradásra, 40,38% a lengyel csatlakozásra. Fontos tény, hogy a versailles-i békeszerződés 88. cikkelyének 5. paragrafusa a népszavazás alapján tervezte meghúzni az új határvonalat, azaz a német "győzelem" nem jelentette automatikusan a tartomány egészének megtartását.

tabla2.jpgA népszavazás eredménye járásonként és városonként (v.)

23 közigazgatási egység közül mindössze hétben volt német többség: egyetlen járásban és hat iparvárosban. Ennek ellenére tizenhatban kerültek többségbe a Németország mellett szavazók. Járási szinten egészen váratlan eredmények születtek. Közel 90%-kal szavazott Németország mellett Neustadt járás, ahol a németek aránya alig haladta meg a 20%-ot. Rosenberg járásban ez az arány 68/16, Cosel járásban 75/22 százalék volt. Egyedül a német többségű Katowicében kapott Németország kevesebb szavazatot (mindössze -0,07%!) az ott élő németek arányához viszonyítva.

Lengyelország számára váratlan volt a kudarc. Mindössze hét járásban szavaztak az elszakadás mellett, közülük Groß Strehlitzben is éppenhogy csak. 678 településen kaptak többséget az elszakadni vágyók, míg Németországot 844-ben favorizálták. Az eredményt nehezen lehet azzal magyarázni, hogy a lengyelek nem mentek el szavazni, a regisztrált választópolgárok 98%-a megjelent az urnáknál. Sokkal valószínűbb, hogy számukra a német életszínvonal sokkal vonzóbb volt a bizonytalan jövőnél. Nagyon nehéznek tűnt ezután meggyőzni az antant hatalmakat az ellenkezőjéről, de a lengyelek nem adták fel. Elsősorban a "külsős", azaz utaztatott szavazókat kárhoztatták, akik részére még Kölnben is felállítottak szavazófülkéket. Egészen az eredmények ismeretéig nem volt azzal problémájuk, hogy jelentős német-lakta területeket is belevettek a népszavazásba, most azt állították, azokat sosem kérték. És elkészítették az alábbi térképet:

a007.jpgA népszavazás eredménye - lengyel szemmel és ceruzával. Piros: lengyel, kék: német (forrás)

Az 1918-1922 közötti időszak volt a térképészeti propaganda fénykora. A lengyel térképészeknek igencsak komoly kihívás volt, hogy a felső-sziléziai népszavazást lengyel győzelemként ábrázolják. Végül sikerült. Egyáltalán nem kell térképészeti szakembernek lenni ahhoz, hogy észrevegyük a lengyelek a 75000-es Königshüttét (Chorzów) ugyanakkora pöttyel jelölték, mint egy vidéki lengyel falut. A kék foltok határa meglepően közel húzódik a kék pöttyökkel jelölt, Németországra szavazó településekhez, míg olyan területek is piros színezést kaptak, ahol nem is található Lengyelországra szavazó, piros pöttyel jelölt település. A színezés egyáltalán nem fejezi ki a szavazatok megoszlását. Nincsenek árnyalatok, egységes piros színnel jelölik azokat a területeket is, ahol Lengyelországra 51%-nyi szavazat érkezett, és nem jelennek meg a Németországra leadott 95% feletti eredmények.

Készítettek némileg valósághűbb térképet is, ezen viszont egészen elképesztő gyerekes módon firkálgatták össze a milliók sorsáról döntő határvonalat.

Az antant hatalmakat azonban nem ez a térkép győzte meg végül, hanem az, hogy a lengyel fél ismét kész tények elé állította őket.

Oberschlesien_1921_Voten.pngA népszavazás végeredménye járásonként és városonként (forrás: wikipédia)

Az antant részéről úgy gondolták, valamennyi területet mégiscsak kellene adni a lengyeleknek. Francia részről az etnikai határt ajánlották országhatárnak, átadva az egész sziléziai iparvidéket Lengyelországnak, míg a brit javaslat szerint ez Németországnál maradt volna, cserében a déli, elsősorban mezőgazdasági területek kerülnek lengyel kézbe a Percival-vonal mentén. Pleß és Rybnik járásban a felső-sziléziai lakosság csupán 23%-a élt. Németország jelezte, hogy az iparvidék elcsatolása esetén komoly nehézségbe ütközne a jóvátétel fizetése és ragaszkodott a tartomány egészéhez. Ezt az álláspontot azonban már brit részről sem támogatták.

Eközben a lengyelek titokban előkészítettek egy harmadik felkelést, mely szabotázsakciók elkövetésével 1921. május 3-án hajnalban kezdődött. Váratlan támadásukkkal a gyenge német egységeket visszaszorították az Odera vonaláig. Németország éles hangú jegyzékben tiltakozott, hiszen a békeszerződés értelmében az antantnak fenn kellett tartania a rendet Felső-Sziléziában. Mivel ez nem történt meg a Birodalmi Német Hadsereg maradványaiból felállított szabadcsapatok végül megállították az előrenyomulást az annabergi csatában. Az összecsapások során a franciák nyíltan támogatták a helyi bányászokból, polgárokból és parasztokból verbuválódott lengyel felkelőket. A francia kormány például megtiltotta, hogy Németország többi részéből fegyveres önkéntesek érkezzenek. Nagy-Britannia ellenkező álláspontot képviselt, a miniszterelnök a Parlamentben ítélte el a lengyel agressziót, mely szembement a felső-sziléziai népakarattal.  Többször előfordult, hogy német határőr alakulatok brit és olasz csapatokkal együtt küzdöttek a lengyelek ellen. A nyár folyamán újabb antant csapatok érkeztek és szétválasztották a harcoló feleket, akiket egyik állam kormánya sem mert nyíltan támogatni (az annabergi hősök például semmiféle állami kitüntetést nem kaphattak). A fegyverszüneti vonalat Korfanty-vonalnak nevezték a lengyel felkelést vezető Wojciech Korfanty után, aki nem mellesleg korábban Reichstag képviselő volt.

Oberschlesien_1921.pngFelső-Szilézia felosztása 1922. (forrás: wikipédia)

A patthelyzetre képtelen volt megoldást találni az antant legfelsőbb haditanácsa, ezért a Népszövetséghez delegálta a problémát. Belgium, Brazília, Kína és Spanyolország egy-egy képviselője adatok bekérése után, a népszámlálási és népszavazási ívek ismeretében hozták meg a döntésüket 1921 októberében. Mivel ez volt a Népszövetség első igazi megmérettetése, komoly feltáró munkát végeztek, hiszen egy-egy kilométeres határváltozás is ipartelepek tucatjának sorsáról döntött. A németek nem számíthattak semmi jóra attól a bizottságtól, ahol 4-ből 3 tag ellenséges államból verbuválódott, valamint a két határmegállapító szakértő közül az egyik cseh volt. 

Lengyelország végül 3214 négyzetkilométer területtel lett gazdagabb, ezen a területen közel egymillió ember élt (lásd fenti térkép). Lengyelország területi követeléseit csak részben elégítette ki a döntés, még mindig fél millió lengyel maradt Felső-Szilézia német oldalán. Gazdaságilag sokkal inkább Lengyelországnak kedvezett a határozat, az iparvidék túlnyomó hányada (61 szénbányából 49 és fél, 37 kohóból 22, 16 cink és ólombányából 12, valamint az összes vasércbánya) került az új állam birtokába.

199.gifSzilézia sorsa térképen (c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2006. (nagyobb méretben)

Végső soron a sziléziai népszavazás Erisz almájaként mérgezte a lengyel-német kapcsolatokat, s lépcsőfokként vezetett a II. világháború kirobbanásához. Másrészt újra rávilágított arra a tényre, hogy ekkor még egyáltalán nem volt egyértelmű az összefüggés a beszélt nyelv, a nemzetiség és egy adott államhoz való lojalitás között. A hivatalos és nem hivatalos népszavazáson szinte sohasem valósult meg a nemzetiségi adatok alapján előre elvárt eredmény. Így történt ez Kelet-Poroszországban, részben Schleswigben, itt Felső-Sziléziában, valamint Magyarországon, Sopronban. Az anyaországhoz való lojalitás rendszerint felülírta az ún. etnikai határokat. Sajnos a lojalitást és az etnikai hovatartozást általában mégvalami felülírta: a nagyhatalmak közti pillanatnyi erőegyensúly.

 

Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr816184899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Sigismundus 2014.05.26. 11:45:04

Megint egy jó cikk. Büszke soproniként gondolok a magunk népszavazására, és az azt megelőző kisebb-nagyobb lövöldözésekre. De nem vagyok elfogult/elszállt se ettől, főleg mivel szakdolgozatomhoz való témagyűjtés során fedeztem fel anno, hogy mennyi hasonló ilyen eset volt akkoriban.

Tranquillius 2014.05.26. 12:03:15

@Sigismundus: A soproni népszavazásról írtál szakdolgozatot? Történeti, földrajzi, vagy mindkét oldalról?

Sigismundus 2014.05.26. 15:50:58

@Tranquillius: Történeti, történelmi oldalról. De nem sikerült valami fényesre sajna. Mert pont az adatgyűjtés lett túl sok, nem tudtam időben eldönteni mi is legyen a fő téma, így kapkodhattam aztán...

gigabursch 2014.05.26. 17:39:18

@Sigismundus:
Felhasználtad Missuray-Krúg Lajos: Tüzek a Végeken c. művét? (Alapmű)